Évközi 25. vasárnap

A babiloni fogság végén elhangzó prófétai felhívás a megtérés sürgető voltára és Isten transzcendens, mégis az emberhez odaforduló közelségére mutat rá. Az emberi logika igazságszolgáltatási kategóriáival szemben az Úr gondolatai (mahšəḇôṯ) és útjai (dərāḵîm) a feltétel nélküli kegyelem és a megbocsátó irgalom horizontját nyitják meg. Ez a szakasz ráébreszt minket arra, hogy az isteni transzcendencia nem hűvös távolságtartást, hanem a szűkkeblű emberi érdemelvűség felülmúlását jelenti. Isten arra hív minket, hogy saját önös, korlátolt logikánkat elhagyva megtanuljunk úgy gondolkodni, ahogyan Ő. Emberi létezésünk legmélyebb teljessége ugyanis éppen abban bontakozik ki, amikor a Teremtő és Megváltó Isten képére formált lényekként (imago Dei) átvesszük az Ő gondolkodásmódját, s ebből a megújult látásmódból fakadnak cselekedeteink is. Saját tévelygő, emberi útjaink helyett így választhatjuk Krisztust, aki maga az Út, az Igazság és az Élet.

A Válaszos zsoltár egy akrosztichon szerkezetű, dicsőítő himnusz, amely Isten egyetemes jóságát és kiismerhetetlen nagyságát állítja a középpontba. Az Úr közelsége (qārôḇ) nem fizikai távolság kérdése, hanem a szív őszinte fohászára adott kinyilatkoztató válasz. A költemény összekapcsolja a transzcendens igazságosságot a hosszan tűrő irgalommal, biztosítva a hívőt Isten szüntelenül hozzáférhető jelenlétéről.

Szent Pál apostol a filippiekhez írt levelét a börtönben fogalmazza meg. Tanítása az egzisztenciális elköteleződés legmagasabb fokát tárja fel: élete középpontja és értelme maga a feltámadt Krisztus. Az apostol belső dilemmája – a Krisztussal való teljes egyesülés vágya és a közösség iránti felelősségvállalás között – azt mutatja, hogy a krisztusi szabadság felülírja még a legmélyebb halálfélelmet is. A szakasz záró intése arra hív, hogy az emberi egzisztencia végső értékét a Krisztus evangéliumához méltó, szolgáló életmód adja meg.

Végül lássuk Jézus tanítását Máté evangéliumából: Jézus példabeszéde a szőlőmunkásokról radikálisan szembesíti a hallgatóságot Isten kegyelmi gazdaságtanával, amely összetöri az emberi teljesítmény- és érdemelvűséget. A gazda megszólítása – „Barátom!” – és kérdése: „Rossz szemmel nézed, hogy én jó vagyok?” leleplezi az emberi irigységet és a merőben jogi alapú összehasonlítgatás mérgező természetét. Ez a „Barátom” megnevezés nem puszta udvariassági formula: Jézus ezzel kinyilvánítja, hogy nem rideg, bérleszámolási viszonyban akar állni velünk, hanem a személyes barátság kötelékével hív magához. Ahogyan utolsó vacsorai beszédében is barátainak mondja tanítványait, úgy itt is azt akarja, hogy megértsük az Ő szándékait, megismerjük szívét és cselekedeteinek mélyebb értelmét. A történet lényege, hogy Isten nem az érdemek arányában osztja üdvözítő jóságát, hanem saját szuverén, ingyenes szeretetéből fakadóan adja meg mindenkinek a teljes életet.

A négy szentírási szakasz az emberi számítgatásokat felülíró ingyenes és kiismerhetetlen isteni kegyelemről szól. Isten nem az emberi mércék, érdemek vagy zárt igazságosság-fogalmak alapján cselekszik, hanem feltétel nélküli jóságával közeledik a hozzá kiáltókhoz. Az isteni logika elfogadása, a krisztusi út választása és a krisztusi barátságra adott válasz megszabadítja az embert a szorongató összehasonlítgatástól és a halálfélelemtől, belső békét és egzisztenciális szabadságot ajándékozva neki.

Anxietate comparationis deposita, anima in pacem gratuitæ gratiæ et libertatis interioris pervenit – Elengedve az érdemelvű összehasonlítás szorongását, a lélek megérkezik az ingyenes kegyelem és a belső szabadság békéjébe.