Urunk Jézus, Feltámadott és örökké élő Üdvözítőnk,
aki összegyűjtötted tanítványaidat, és megáldottad őket a küldetésre.
Te ismersz minket,
ismered szívünk sebzettségeit,
a kimondatlan szorongásokat,
a kételyeket, amelyek olykor nem a hit hiányából,
hanem a szeretetre vágyó ember törékenységéből fakadnak.
Te látod, Urunk,
hányszor dermed meg a lelkünk a félelemtől,
hányszor menekülünk a zajba, a teljesítménybe,
a nyugtalan aktivitásba,
csak hogy ne kelljen találkoznunk önmagunkkal és Veled.
És mégis:
Te nem fordultál el apostolaidtól,
amikor kételkedtek.
Nem vontad vissza küldetésüket,
amikor gyengének bizonyultak.
Mert nem a tökéleteseket választottad ki,
hanem azokat, akik engedték,
hogy irgalmad felemelje őket.
Urunk, Jézus,
add, hogy mi is újra fel tudjunk menni veled és hozzád a hegyre.
Vezess ki bennünket a belső szétszórtságból,
a modern világ zajából,
a félelmek és bizonytalanságok örvényéből.
Taníts meg bennünket a csend szeretetére,
mert a csendben halljuk meg a Te hangodat,
és a csendben gyógyul meg a szívünk.
Add, hogy ne féljünk saját szegénységünktől.
Taníts meg annak felismerésére,
hogy a szeretet nem a nagy dolgokkal kezdődik,
hanem abban,
hogy egészen a Tieid vagyunk.
Add, hogy ne uralkodni, bizonyítani és birtokolni akarjunk,
hanem merjünk szeretni,
egyszerűen, tisztán, önátadóan.
Urunk,
olyan sok ember él ma magányosan,
pedig emberek veszik körül.
Annyi szív fáradt el a reménytelenségben,
annyi lélek hordoz rejtett könnyeket,
annyi ember fél attól,
hogy nem elég jó, nem elég szerethető.
Küldj minket hozzájuk!
Ne nagy szavakkal, hanem jelenléttel.
Ne önmagunkkal, hanem Veled.
Add, hogy az Egyházközségeink újra felismerjék küldetésük lényegét:
nem bezárkózni, hanem kilépni;
nem önmagunkat védeni, hanem szeretni;
nem uralkodni, hanem szolgálni.
Taníts meg bennünket elmenni a peremvidékekre:
a magányos emberhez,
a sebzett családokhoz,
a reményvesztettekhez,
azokhoz, akik már nem tudnak hinni önmagukban sem.
Szentlélek Isten,
teremts bennünk egységet,
hogy szívünk, értelmünk és életünk ne legyen többé szétszakítva.
Gyógyítsd meg a bennünk lévő belső meghasonlottságot.
Adj bátorságot igazságban élni,
mert csak az igazságban születik meg a béke.
És amikor elfáradunk,
amikor úgy érezzük, hogy túl nagy a világ sötétsége,
emlékeztess bennünket újra és újra Krisztus szavaira:
„Íme, én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig.”
Urunk,
ez a mi reményünk.
Nem az ember ereje.
Nem a világ biztonsága.
Nem saját sikerünk.
Hanem a Te jelenléted.
Maradj velünk, Jézus,
a családjainkban,
az Egyházban,
a szenvedők mellett,
a haldoklók ágya mellett,
a gyermekek mosolyában,
a csendben imádkozó szívekben,
és minden emberben,
aki szeretni próbál a világ sebeiben.
És add, hogy egy napon,
amikor véget ér földi zarándokutunk,
ne félelemmel, hanem békével lépjünk át Hozzád,
mert egész életünkben azt tanultuk:
soha nem voltunk egyedül.
Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése