Kedves Testvérek!
Különös kegyelemben van részünk, akik Dunaharasztin élünk. Ha elindulunk a Szent István király-templomtól, és átsétálunk a Szent Imre-templomhoz, nemcsak két épületet kötünk össze, hanem egy spirituális zarándokutat járhatunk be.
Immáron három szobor emlékeztet a múltunk és történelmünk nagy alakjaira és jövőbe mutató üzenetükre. Példaképünk az államalapító király, a nevelő püspök és a szentéletű herceg. A mai olvasmányok tükrében ez a három alak pontosan arról beszél nekünk, hogyan lesz a kicsiny mustármagból hatalmas fa, hogyan küzd meg a jó búza a konkollyal, és hogyan siet segítségünkre a Szentlélek emberi gyarlóságainkban.
Kezdjük utunkat a Szent István király templom mellett, ahol első vértanúnk nevét viselő királyunk szobra áll. Mit is csinál István király? Nem a kardját suhogtatja, nem a győri csata diadalát hirdeti II. Konrád felett, hanem térden állva felajánlja a koronát. A Bölcsesség könyvében azt hallottuk: „Hiszen hatalmad az alapja igazságosságodnak... fékezed hatalmadat, enyhén ítélsz és nagy kímélettel igazgatsz minket.” Szent István királyunk megértette ezt az isteni titkot. Hatalmas formátumú, koncepciózus uralkodó volt, aki vassal és törvénnyel épített országot, de tudta, hogy az igazi hatalom forrása az Isten. Amikor térdre borul, és a Szent Koronát – s vele együtt a pogányságból épp csak kikeveredő, sebezhető nemzetét – a Boldogságos Szűzanya kezébe ajánlja, pontosan azt teszi, amit a gazda az evangéliumban: jó magot vet.
Nem türelmetlenkedik, nem akarja azonnal, emberi erőszakkal kitépni a konkolyt, mert tudja, hogy a történelem Ura hosszantűrő és irgalmas. István király térdelő alakja arra tanít minket, hogy a legnagyobb evilági sikereink és felelősségeink közepette az alázatos térdreborulás az, ami igazán naggyá teszi az embert.
Ha továbbsétálunk a Szent Imre-templom elé, ott találjuk Szent Gellért püspököt, aki a szobor kivitelezése szerint épp térítő útra indul. Ez a velencei származású bencés szerzetes Szentföldre készült, de Istennek más tervei voltak vele: Magyarország kovásza lett.
Az evangéliumban Jézus azt mondja: „A mennyek országa olyan, mint a mustármag... vagy mint a kovász, amelyet fog az asszony, belekever három véka lisztbe, s az egész megkel tőle.” Gellért volt ez a kovász. Noha szerette a bakonybéli magányt, amikor az idők szava úgy kívánta, fogta a keresztet, és elindult. Elindult nevelni Imre herceget, majd megszervezte a Csanádi Egyházmegyét, iskolákat alapított, templomokat épített – egészen a vértanúhalálig.
Gellért szobra a templom előtt áll, az utca emberének szemmagasságában. A szobor arra figyelmeztet minket, hogy a hitünk nem zárkózhat a templom falai közé. Ki kell lépnünk, indulnunk kell, ahogyan ő tette, bízva a zsoltáros szavában: „Uram, te szelíd és jóságos vagy, nagy irgalmú mindazokhoz, akik hívnak téged.”
Végül beléptünk ide, a Szent Imre templom belső csendjébe. Ott találjuk a fiatal herceget, Szent Imrét, aki apja lándzsáját tartja a kezében. Ez a lándzsa – amelyet még III. Ottó császár küldött Istvánnak a szuverenitás jeleként – a világi hatalom, a katonai erő és a hercegi méltóság szimbóluma. Imre nem volt gyenge ifjú; a források szerint erős lovag volt, aki győzedelmesen vezette a harcosokat a gyepűk védelmében.
De miért van ez a lándzsa bent a templomban, az Eucharisztiát őrző tabernákulum és az oltár közelében? Mert Imre az életszentség útját járta a királyi udvarban is. A legendája mondja: „éjszakánként, amikor már mindenki aludni tért, Istennek zsoltárokat énekelve virrasztott.” Szent Pál apostol a római levélben így bátorít minket: „Gyöngeségünkben segítségünkre siet a Lélek, hisz mi még azt sem tudjuk, hogyan kell helyesen imádkozni.” Imre herceg éjszakai virrasztásai során a Szentlélek imádkozott benne „ki nem fejezhető fohászkodással”. A kezében tartott lándzsa így már nem az erőszak, hanem a lelki harc, a tisztaság és az Isten iránti hűség fegyverévé válik. Ő a tiszta mag, akit Isten fiatalon, harmincegy évesen szólított magához, még a földi koronázása előtt, hogy az örök magtárba gyűjtse.
Világunk ma is tele van búzával és konkollyal. Sokszor érezzük a türelmetlenséget, hogy azonnal igazságot tegyünk, vagy elcsüggedünk a saját gyöngeségeink láttán. De a mai liturgia és városunk szentjei megnyugtatnak: Isten országa növekszik. Növekszik a kovász által, növekszik a csendes éjszakai imában.
Hálásan köszönöm ezen a ponton is Törley Mária művésznő alkotói becsületességét, amellyel elénk varázsolta eme három szent benső lelki nagyságát és életük üzenetét, amellett, hogy a Madonna szobrot és a Szt. Gellért szobrot is ajándékként kaptuk. Köszönöm N. Tóth Ágnes bábáskodását a Szt. Imre szobor megalkotásánál, mint művészettörténész szakember, köszönöm Dunaharaszti Önkormányzatának nagylelkű támogatását és a hívek célirányos gyűjtését. Isten tegye teljessé a jót, amit megkezdett bennetek!
Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése