Kedves Testvéreim!
A Bölcsesség könyve, a 86. zsoltár, valamint Jézus evangéliumi példabeszédei ma egy olyan mély és megrendítő igazságot tárnak fel számunkra, amely alapjaiban formálja át Istenről és önmagunkról alkotott képünket. Ez az igazság úgy hangzik: Isten abszolút, határtalan hatalma nem az önkényes szigorban vagy a megsemmisítő ítéletben, hanem az irántunk tanúsított végtelen türelemben, kíméletben és irgalomban nyilvánul meg.
Ez a Mindenható nagyságának legvalódibb jele. Bár hatalma van a büntetésre, Ő mégis időt és lehetőséget ad a bűnösnek a bűnbánatra, mert nem a halálát akarja, hanem az életét.
Az isteni pedagógia és a türelem képei
Ezt az isteni pedagógiát és üdvösségtörténeti türelmet világítja meg számunkra Jézus példabeszéde a búzáról és a konkolyról. A szántóföld gazdája arra tanít minket, hogy Isten megengedi, hogy az emberi szabadság következtében a történelem során együtt legyen jelen a jó és a rossz, miközben gondviselésével a rosszat is az üdvösség szolgálatába tudja állítani.
A Gazda azért parancsolja a szolgáknak, hogy hagyják együtt nőni mindkettőt az aratásig, nehogy túlbuzgó, idő előtti ítéletükkel a gazt gyomlálva elpusztítsák a búzát is. Ez a halasztás Isten végtelen türelmét fejezi ki, aki időt ad a bűnösnek a megtérésre.
Ilyen csodálatosan nagy és mindent megelőző az Isten szeretete! A mennyek országának ez a türelmes, csendes növekedése a mustármag és a kovász képeiben is megmutatkozik. A kegyelem nem látványos, erőszakos forradalmakkal, hanem titokzatos, organikus és szinte láthatatlan módon formálja át a világot és az emberi szíveket – különösen azokét a kicsinyekét, akik előtt feltárulnak a mennyei titkok.
Ebben a lassú növekedési folyamatban, földi botladozásaink és emberi gyarlóságaink közepette siet segítségünkre a Szentlélek. Ahogyan Pál apostol tanítja, a Lélek szavakkal ki nem fejezhető fohászkodással közvetít és imádkozik bennünk, gyöngeségünket támogatva, hogy fohászunk az Atya tetszése szerint való legyen.
Ezek a szentírási részek közösen arra hívnak, hogy megértsük Isten működését, amely elviseli a gonoszság jelenlétét a végső aratás napjáig, és a végső, igazságos ítélet távlatában megtérésre és életszentségre hív meg minden embert. Ez a felismerés azonban komoly erkölcsi követelményeket támaszt velünk szemben, és pontosan kijelöli, mit kell tennünk, és mit kell elkerülnünk mindennapi keresztény életünkben.
Mit kell tennünk?
Mivel Isten ilyen végtelenül türelmes velünk, az első és legfontosabb feladatunk a türelem és nagylelkűség gyakorlása mások iránt. El kell viselnünk felebarátunk gyengeségeit és hibáit, s nem szabad azonnali, megsemmisítő ítéletet mondanunk senki felett.
A kegyelmi idő kihasználása: A kapott idő számunkra is kegyelmi idő, ezért folyamatosan keresnünk kell a megtérést, saját életünk megjobbítására és az életszentségre használva fel a napjainkat.
Rendületlen bizalom: Miközben a világban sokszor a rossz terjedését látjuk, bíznunk kell az isteni gondviselésben és az Egyház növekedésében, tudva, hogy a kovász és a mustármag módjára a jó végül győzedelmeskedik, még ha ez most rejtve történik is.
Együttműködés a Lélekkel: El kell csendesednünk, hogy engedjük a Szentlelket imádkozni és vezetni minket gyarlóságaink közepette.
Megmaradni búzának: Minden körülmények között meg kell őriznünk a „búza” közé tartozásunkat, vagyis állhatatosan ki kell tartanunk Krisztus kegyelmében és a jó cselekedetekben, hogy életünk egyre inkább jó termést hozzon.
Az irgalmasság tettei: Az isteni kímélet mintájára az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit kell élnünk: intenünk kell a bűnöst, tanítanunk a tudatlant, és szívből meg kell bocsátanunk az ellenünk elkövetett bántásokat.
Mit kell elkerülnünk?
Ugyanezen az alapon határozottan el kell kerülnünk az önkényes és idő előtti ítélkezést, a vakbuzgóságot. Nem eshetünk abba a kísértésbe, hogy a példabeszéd szolgáihoz hasonlóan mi magunk akarjuk erőszakkal kigyomlálni a rosszat a világból vagy az Egyházból, hiszen a végső ítélet kizárólag Isten joga. A történelem folyamán a vallási vagy politikai fanatizmus sokszor próbált erőszakkal „tiszta” társadalmat vagy egyházat létrehozni a „gonoszak” kiirtásával – az egyházi és társadalmi purizmus ezen kísérletére Jézus határozott nemet mond. A jó és a rossz az emberi szívben és a társadalomban a történelem végéig keverve jelen lesz.
Az irgalom nem válhat olcsóvá: el kell kerülnünk a vakmerő bizakodást és a halogatást; nem szabad visszaélnünk Isten türelmével azt gondolva, hogy „ráérünk még megtérni”. A világ igazságtalanságai láttán el kell utasítanunk a csüggedést és a kishitűséget, hiszen a konkoly jelenléte nem semmisíti meg a búza értékét.
Óvakodnunk kell a gőgtől és a farizeusi magatartástól is: senki sem tekintheti magát eleve tiszta, tökéletes búzának, miközben másokat konkolynak bélyegez, hiszen a szív titkait egyedül Isten ismeri. Végül pedig le kell győznünk a lelki restséget: nem maradhatunk passzívak, hanem a kovászhoz hasonlóan, Isten akaratának engedelmeskedve aktívan át kell formálnunk környezetünket a szeretet által, elutasítva a világias belenyugvást a rosszba.
A könyörtelenség és a kizárás veszélyei
Ha egy keresztény ember következetesen elutasítja az irgalmasságot, és tudatosan bezárja szívét felebarátja előtt, akkor súlyosan veszélyezteti saját közösségét Istennel.
A farizeusi kísértés: amikor a búza konkollyá válik Ha a hívő emberben nincs meg Isten türelme, hanem gyűlölettel és kirekesztéssel fordul a bűnös felé, akkor lelkileg ő maga is a gonosz logikáját veszi át. Jézus a Hegyi beszédben és az Egyház Katekizmusa egyértelművé teszi: a keresztény ember nem a származása vagy vélt kiválósága alapján „búza”, hanem mert Isten szeretetét tükrözi vissza. Ha ebből a szeretetből kizár másokat, a szív megkeményedik – és ez a farizeizmus a legsúlyosabb lelki konkollyá válás.
Szembemenni Isten üdvözítő akaratával: A Szentírás világosan kimondja, hogy Isten azt akarja: „minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság megismerésére” (1Tim 2,4). Ha egy hívő nem akarja a bűnös megtérését – sőt, a kárhozatát kívánja –, akkor közvetlenül Isten egyetemes üdvözítő akaratával fordul szembe. Ez a teremtmény lázadása, aki felülbírálja a Teremtő irgalmát.
A kizárás mechanizmusa: A Miatyánk törvénye A Katekizmus (KEK 2840) figyelmeztet: „Ha nem bocsátunk meg, szívünk bezárul, és keménysége megközelíthetetlenné teszi az Atya irgalmas szeretete számára.” Nem Isten az, aki haragból kizár minket. A szívünk zárja ki önmagát azáltal, hogy olyan bosszúvágyat és irgalmatlanságot választ, amely összeférhetetlen a mennyek országával. A konkolynak szánt ítélet csapdájába így végül saját maga esik bele, éppúgy, mint az evangéliumi gonosz szolga, aki nem engedte el adóstársa csekély tartozását, miután az úr hatalmas adósságot engedett el neki.
A természet és a kegyelem csodája
A földi mezőgazdaságban a konkolyból a természet törvényei szerint sohasem lesz búza. De a lelkek világában Isten kegyelme képes a legmélyebb csodára: képes a konkolyt búzává változtatni. Gondoljunk csak Szent Pálra, aki keresztényüldöző, pusztító „konkolyból” lett az Egyház legnagyobb apostolává! Isten türelme tehát nem tehetetlenség, hanem a szeretet esélye.
Ahhoz, hogy ezt a titkot helyesen éljük meg, három alapvető igazságot kell szem előtt tartanunk:
A kozmikus dualizmus elvetése: A világban jelen lévő gonoszság nem Istentől származik, hiszen Ő csak „jó magot” vetett. A gonosz létezése egy szabotázsakció, az ellenség műve. Isten szuverenitása azonban megkérdőjelezhetetlen: a gonosz jelenlétét ideiglenesen eltűri, de nem hagyja örökké uralkodni.
Az eszkatologikus igazságtétel valósága: Bár Isten türelmes, ez a türelem nem jelent morális relativizmust. Az aratás, vagyis a végső elszámolás elkerülhetetlen. Jézus szavai komoly figyelmeztetést tartalmaznak a képmutatók és a gonosztevők számára (tűzkohó, sírás és fogcsikorgatás), miközben megerősítik az igazakat, akik végül felragyognak, mint a nap.
A remény és a türelem pedagógiája: A mustármag és a kovász példázata arra tanít, hogy ne a látható, pillanatnyi – esetleg jelentéktelennek tűnő – valóság alapján ítéljünk. Isten országa visszafordíthatatlanul növekszik és alakítja át a világot, még akkor is, ha ez a folyamat rejtett vagy lassú.
Kedves Testvéreim! Arra kaptunk meghívást, hogy ennek az isteni türelemnek és irgalomnak legyünk a hordozói a világban. Munkáljuk állhatatosan saját megtérésünket, és reménnyel, szeretettel imádkozzunk másokéért! Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése