A mai olvasmányok közös üzenete, hogy Isten az ember legmélyebb egzisztenciális éhségére és szomjúságára válaszol: nem csupán földi javakat ad, hanem önmagát ajándékozza, és életre hív. Az élet pedig az élet Őáltala, Ővele és Őbenne.
Izajás próféta meghívása Isten ingyenes lakomájára feltárja, hogy az üdvösség Isten kegyelmének ajándéka, amelyet nem lehet megvásárolni, csak hittel elfogadni, s amely az örök szövetség beteljesedésére mutat Krisztusban.
A zsoltár ezt a képet tovább mélyíti azzal, hogy rámutat: Isten gondviselő Atyaként nyitja meg kezét minden teremtmény előtt, miközben Pál apostol pedig arról tesz tanúságot, hogy ez a gondviselő szeretet Krisztusban olyan erős, hogy semmilyen földi vagy kozmikus hatalom nem szakíthat el bennünket tőle.
Az evangéliumi elbeszélés tanúsága szerint Jézus nemcsak megszánja az éhező sokaságot, hanem tanítványait is bevonja a szolgálatba: a kevés emberi adomány – akár a szegény asszony két fillérje – az ő áldásával bőséggé válik, elővételezve az Eucharisztia ajándékát és az Egyház küldetését, hogy Krisztus életadó kenyerét továbbadja a világnak. A kenyérszaporítás csodája egyszerre idézi fel bennünk a pusztai manna történetét és az eszkatologikus messiási lakoma ígéretét, miközben Máté tudatosan olyan kifejezéseket használ („vette, áldást mondott, megtörte, odaadta”), amelyek az utolsó vacsora és az eucharisztikus közösség felé irányítják az olvasó figyelmét. Ezért a keresztény ember bizonyossága nem saját erőforrásaiban, hanem Krisztus kimeríthetetlen szeretetében és ajándékozó jelenlétében gyökerezik: aki hozzá fordul, az nemcsak kenyeret kap, hanem azt az életet, amelyet sem a hiány, sem a szenvedés, sem a halál nem vehet el tőle.
A mai szentírási olvasmányokat ezért egyetlenegy mondat foglalja össze: „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”.
Bízzam rá Istenre azt a nagyon keveset, amim van, de fontos, hogy az egészet helyezzem Isten kezébe, és ő azt úgy gazdagítja majd, hogy nem csak én, hanem sokan bővelkednek majd belőle.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése