A szeretet az emberi személy és személyiség identitásának meghatározó eleme. A szeretet nem egy múló érzelmi állapot, hanem az akarat és az értelem tudatos cselekedete. Amikor az érzelmi jóllét válik a kapcsolatok legfőbb mércéjévé, megjelenik az emocionalizmus néven ismert tévképzet. Ebben a hibás látásmódban a szeretet elszakad eredeti gyökerétől, és a másik ember javának keresése helyett a saját belső állapotunk kiszolgálójává válik. Az emocionalizmus egy olyan látszólag következetes láncolatot indít el, amelyben a másikat csak addig szeretjük, amíg ő kellemes érzéseket és pozitív visszajelzéseket biztosít számunkra. Amint a másik hibázik vagy csalódást okoz, ez az érzelmi kényelem megszűnik, ami sértettséghez és a kapcsolat elutasításához vezet.
Aquinói Szent Tamás tanítása szerint az érzelmek az érzéki törekvéshez tartozó reakciók, míg a szeretet az akarat megnyilvánulása: Amare est velle bonum alicui – Szeretni annyit tesz, mint a jót akarni valakinek. Summa Theologiae, I-II, q. 26, a. 4.
Szent Tamás híres meghatározása alapján szeretni annyit tesz, mint a jót akarni valakinek. A szeretet teológiai erény, amely szilárd tartást ad az emberi akaratnak. A valódi szeretet tehát nem arról szól, hogy mit érzünk a másik iránt, hanem arról, hogy cselekedeteinkkel az ő igazi javát – üdvösségét – munkáljuk.
A Szentírás tanúsága szerint a szeretet nem a maga kényelmét keresi, hanem türelmes, jóságos, és a nehézségek idején is kitartó. Jézus ellenségszeretetre való felhívása a legtisztább cáfolata az emocionalizmusnak, hiszen az ellenség jelenléte természetszerűleg kellemetlen érzéseket vált ki. Mivel a szeretet döntés kérdése, képesek vagyunk jót tenni azzal is, aki iránt belsőleg nem érzünk közvetlen szimpátiát. János apostol figyelmeztetése szerint ne csupán szavakkal vagy érzésekkel szeressünk, hanem tettekkel és igazsággal. A szeretet legmagasabb csúcspontja Krisztus kereszthala, ahol a Getszemáni-kerti szorongás és félelem ellenére az önátadó akarat győzedelmeskedett.
A keresztény tanítás nem elfojtani akarja az érzelmeket, hiszen azok Isten ajándékaként megkönnyítik és széppé teszik a jócselekedeteket. Az érzelem azonban olyan, mint a változékony időjárás, míg az akarat döntése az a szikla, amelyre a kapcsolat épül. Amikor az örömteli érzések átmenetileg elapadnak, a szeretet nem megszűnik, hanem mélyebb szintre lép és megtisztul. A próbák idején derül ki, hogy valóban a másik embert szeretjük-e önmagáért, vagy csupán azt a kellemes állapotot, amit bennünk keltett. Az akaratban és erényben gyökerező szeretet így válik képessé arra, hogy az ingadozó hangulatokon átívelve örökké megmaradjon.
A szeretet az értelem és az akarat tudatos, erényes cselekedete (appetitus intellectivus / voluntas). Lényege szerint a jót akarni valakinek önmagáért (amare est velle bonum alicui). A szeretet mércéje nem a saját belső állapotunk, hanem a másik ember valódi, objektív java, amely kitart akkor is, ha az érzelmi visszajelzés vagy a kellemes érzés átmenetileg megszűnik. Az emocionalizmus viszont olyan téves kapcsolati és erkölcsi szemlélet, amely a saját érzelmi jóllétet és a kellemes belső állapotot teszi a szeretet legfőbb mércéjévé. Ennek során a szeretet elszakad az akarati döntéstől, és a tárgya megfordul: a másik ember már nem önálló személy lesz, akinek a javát keresük, hanem csupán eszköz, akitől a saját jó érzéseink biztosítását várjuk el.
Mens vult alterius bona, quærit propria sensus – az értelem a másik javát akarja, az érzelem csupán a magáét keresi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése