Evangélium (Mt 25,31–46)
1. A szentírási szöveg értelmezése
Máté evangélista sajátos, nagy összefoglaló tanítása ez a végső ítéletről és a krisztusi erkölcs lényegéről. Kapcsolatba hozható a nyolc boldogságról szóló tanítással, különösen Iz 58,8–14 és a Zsolt 23 fényében, de a hegyi beszéd egészének eszkatologikus távlatba helyezve is olvasható. A szöveg nem egyszerű hasonlat, hanem az Emberfia végső ítéletének látomásszerű bemutatása. Nem csupán a világ végéről szól, hanem arról is, hogy milyen alapja van Isten ítéletének, és milyen élet vezet az örök életre.
A szöveg hátterében az ószövetségi és a korabeli zsidó apokaliptikus hagyományok is felismerhetők. Máté evangélista Jézus tanítását úgy közvetíti, hogy az beteljesíti és új megvilágításba helyezi az Írások tanítását. A szöveg hátterében egyaránt megtalálható a Lev 19,2 és a MTörv 11,22 tanítása, valamint a későbbi rabbinikus hagyományban is megjelenő gondolat, hogy Isten irgalmas cselekedeteit követnünk kell (vö. bSzota 14a).
A Máté evangéliumában található szöveg sajátosságai:
– Jézus az Emberfia (vö. Dán 7,9.13–14; Zak 14,5), aki királyként és bíróként jelenik meg (vö. Jel 20,11; Zsolt 114,3.7);
– Az Emberfia szétválasztja a juhokat a kecskéktől. Ez a pásztori életből vett kép a végső ítéletet és az emberek közötti különbségtételt jelképezi;
– A király azonosítja magát a legkisebbekkel (vö. Péld 19,17; Mt 10,42; 11,29);
– A király azonosítja magát azokkal is, akik az Atya akaratát teljesítik (Mt 12,50; 25,40);
– Krisztus királyságának pásztori vonása is hangsúlyos: a pásztor gondoskodik nyájáról, és osztozik annak sorsában (vö. Zsolt 23).
Isten összegyűjt minden népet az Emberfia ítéletére (vö. Mt 24,31). A király megáldja a jobbján álló igazakat, a balján állók fölött pedig ítéletet mond. Az igazak életében az mutatkozik meg, hogy a rászorulóban testvérüket és magát Krisztust ismerik fel (vö. Mt 12,48–50; 18,15.21.35; 23,8). Akik viszont elmulasztják a segítséget, azok nem ismerték fel a találkozás lehetőségét a szükséget szenvedő emberben. Az igazak az örök életre, az irgalmasságot elmulasztók pedig az örök büntetésre mennek (vö. Dán 12,1). A szöveg arra figyelmeztet, hogy a szeretet cselekedeteinek elmulasztása súlyos erkölcsi felelősséggel jár (vö. Jel 20,15).
2. Hitünk szempontjából
– Jézus a mi Királyunk: „Méltó a Bárány, akit megöltek, hogy övé legyen a hatalom és gazdagság, a bölcsesség, az erő, a tisztelet, a dicsőség és az áldás!” (Jel 5,12).
– Isten Krisztus megtestesülése, kereszthalála és feltámadása által kinyilvánította üdvözítő uralmát. Krisztus feltámadása a halál fölötti győzelem és a mi feltámadásunk reményének alapja (vö. 1Kor 15,20–21; Róm 14,9).
– Jézus eljön ítéletet tartani (vö. Mt 16,27; Zsolt 62,13; Jel 20,11–15). A Katolikus Egyház Katekizmusa szerint az utolsó ítélet nyilvánosságra hozza az egyes emberek és az egész emberiség életének végső értelmét, valamint Isten igazságosságának és szeretetének győzelmét (KEK 678, 1038–1041).
– Az Atya minden hatalmat átad a Fiúnak (vö. Zsolt 72; Jn 5,22; Ef 1,20–22), Krisztus pedig a végső beteljesedéskor mindent átad az Atyának, hogy Isten legyen minden mindenben (vö. 1Kor 15,28).
– Jézus bírói hatalma nem választható el megváltói szeretetétől. Aki életét adta értünk, az ítél meg bennünket; ezért az ítélet egyszerre tárja fel Isten igazságosságát, az ember felelősségét és a kegyelemre szoruló ember helyzetét (vö. Jn 15,13).
– Az ítélet napja fényt derít a szívek titkaira és az emberi cselekedetek valódi értékére (vö. Dán 7,10; Mt 3,7–12; Mk 12,38–40; Jn 3,20–21; 1Kor 4,5).
3. Erkölcsi cselekvésünk szempontjából
– „Íme, törd meg az éhezőnek kenyeredet, és a bujdosó szegényeket vidd be házadba! Ha mezítelent látsz, takard be, és testvéred elől ne zárkózz el!” (Iz 58,7);
– „A gyengét nem erősítettétek és a beteget nem gyógyítottátok; a sebesültet nem kötöztétek be, az eltévedtet nem hoztátok vissza és az elveszettet nem kerestétek; hanem keménységgel és erőszakkal uralkodtatok rajtuk” (Ez 34,4). Ez a pásztori felelősség elhanyagolásának képe, amely párhuzamba állítható Mt 25,42–43 figyelmeztetésével;
– Jób igaz életének bemutatása is arra tanít, hogy az igazságosság és az irgalmasság a rászorulók konkrét megsegítésében mutatkozik meg: „Megmentettem a szegényt, ha kiáltozott, s az árvát, akinek nem volt gyámola […] Szeme voltam a vaknak, lába a sántának. Atyja voltam a szegényeknek” (Jób 29,12–17; vö. 31,16–20);
– Az irgalmasság cselekedetei az Isten iránti szeretet és a felebaráti szeretet konkrét megnyilvánulásai. A keresztény hagyomány az éhezők táplálását, a szomjazók megitatását, a ruhátlanok felöltöztetését, a vándorok befogadását, a betegek és foglyok látogatását, valamint a halottak eltemetését a testi irgalmasság cselekedeteiként tartja számon (vö. KEK 2447);
– A keresztségben részesültünk Krisztus küldetésében, amely a keresztény szeretet gyakorlati cselekedeteiben is megvalósul. Különösen a szegények, az igazság miatt üldözöttek és a legkisebbek iránti irgalmasságban válik láthatóvá, hogy Krisztushoz tartozunk (vö. Mt 5,3.10; 25,34; 1Kor 12,27). Amikor irgalmasságot cselekszünk, Krisztus szeretetét tesszük jelenvalóvá a világban;
– „Miért ítéled meg hát testvéredet? És te miért veted meg testvéredet? Hiszen mindnyájan odaállunk majd Krisztus ítélőszéke elé. […] Így tehát mindegyikünk magáról ad majd számot Istennek” (Róm 14,10–12). Ezért kerüljük az elítélő magatartást, és inkább a testvéri szeretetet, a békességet és a jóra segítést keressük.
4. Célunk
Eljutni a krisztusi nagykorúságra, amelyben belső önfegyelemmel, felelősséggel és sorsközösséggel fordulunk a legkisebbek felé (vö. Ef 4,1–32).
– Testvérnek tekinteni embertársunkat: ez az emberi, lelki és erkölcsi érettség jele. A tékozló fiú példabeszédével is párhuzamba állítható ez a tanítás, hiszen az Atya öröme az elveszett fiú hazatérése fölött arra hív, hogy mi se zárjuk ki testvérünket az irgalomból (vö. Lk 15,11–32). Hasonló figyelmeztetést hordoz a gazdag és Lázár története is: a gazdag nem törődött a kapujában fekvő szegénnyel, és ez a közömbösség súlyos következményekkel járt (Lk 16,19–31).
– Törekedni a szentségre, vagyis az Isten szeretetében gyökerező, irgalmas életre.
– Nem elítélni, hanem vigasztalni, segíteni és jóra indítani embertársainkat (vö. Zsid 13,3; Mt 9,4–5).
5. Ima
Amikor a Miatyánkot imádkozzuk, különösen az Isten akaratára vonatkozó kérést, gondoljunk arra, hogy Isten az egész teremtett világot meg akarja szabadítani a bűn szolgaságától, és el akarja vezetni az örök békére.
Gyakran imádkozhatjuk a 72. zsoltárt, amely hittel várja Krisztus országának beteljesedését, és egyúttal a mi királyi felelősségünket is elénk állítja: igazságot szolgáltatni a szegényeknek, megmenteni a rászorulót, és irgalommal fordulni a gyengék felé (Zsolt 72,1–4.12–14). Krisztus a Király és a Pásztor (Zsolt 23), aki megosztja életét nyájával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése